Szőkés-barna, félhosszú volt a haja az álombeli férfinak. Vajon miért erre emlékszem? Talán jelent valamit…?
Egyre jobban bosszant, hogy mostanában állandóan jelekre, üzenetekre vágyom! Mindig máshonnan, másoktól szeretném az útbaigazítást. Az erősek azt mondják, elbizonytalanodtam… Pedig – nem is olyan régen – kinevettem, valósággal sajnáltam, szánalmasan gyengének, majdhogynem megvetésre méltónak tartottam azokat, akik bíznak a „földöntúliban”, és számítanak a megmagyarázhatatlannak tűnő iránymutatásokra.
Sokáig el sem tudtam volna képzelni, hogy nekem egy jel mutassa meg, mit, hogyan tegyek, vagy ne tegyek. Annál sokkal racionálisabb, no meg türelmetlenebb voltam, semhogy kivárjak egy ég alján fölbukkanó valamit; netán egy zörejt véljek igennek vagy nemnek; vagy egy rádióban véletlenül elhangzó mondatfoszlánynak tulajdonítsak túl nagy – pláne a sorsomat, de még csak a napomat is meghatározó – jelentőséget. És igenis, vannak véletlenek…! Na jó, azok lehet, hogy nincsenek.
Szóval: az álombeli pasi, illetve, dehogy: a férfi…,
…mert már azt is újra tanulom, hogy így nevezzem őket. Jó ideje megrogyott irántuk a bizalom, amit mostanában próbálok újra erősítgetni. Oka ugyan nincs még, de megadom az esélyt. Akarom hinni, hogy a múltbéli – és a nem is olyan nagyon távoli – fájó történésekért én is felelős vagyok. Azért mindenesetre biztosan, hogy hagytam, az elkerülhetők is megtörténjenek… Feloldozom hát valamennyiüket. Most. Ünnepélyesen.
Tehát akkor még egyszer: a férfi az álmomban – aki egykor engem választott –, egyszer csak ellépett mellőlem, és egy fiatal lányba karolva tovább ment. Egy cseppet sem fájt, sőt, mintha valamiféle békés örömöt éreztem volna kettejük összekapaszkodását látva. Miközben elvonultak, a férfi a válla fölött visszanézett rám, és ugyanolyan mosollyal hagyott ott, mint amilyenbe régen beleszerettem. De a szemét módoltan csibészesre állította, mintegy bocsánatomért esedezve. Arra számított, hogy mint mindig, most is ellenállhatatlan lesz. Utoljára tévedett…
… Ébredés óta azt érzem, ez az álom mégis csak jel volt. Azt üzente, végre leszámoltam azzal, akinek eddig hagytam, hogy számára ne a legfontosabb legyek.
Kommentek